Elérhetőségeink

Cím: 8300 Tapolca, Kossuth u. 2.

Telefon/Fax: 87/413-569

Email: titkarsag@elmolight.hu

Telephely nyitvatartása: hétfőtől-péntekig 7-15 óráig

Megjelent az új hulladéktörvény

 

A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára kiemelte, a törvény legfőbb jelentősége, hogy végre kimondja az Európai Unió általi „hulladékhierarchiának” nevezett alapvetést, mely szerint a törvénykezésnek mindent el kell követnie gazdasági, pénzügyi ösztönzésekkel, hogy a lehető legkevesebb szemét keletkezzen, illetve a lehető legkevesebb hulladék kerüljön a lerakóra.

A törvény megteremti az alapot, amely az Unió és a magyar kormány közös célja: „a szemétben lévő érték ne kerüljön lerakásra, hanem használjuk fel a benne lévő erőforrást”. Évi mintegy 200 milliárd forintról beszélünk, amit egészen eddig egyszerűen felhasználatlanul letettünk a lerakókba – fogalmazta meg a Vidékfejlesztési Minisztérium álláspontját az államtitkár.

A törvény kiterjed egyebek mellett az elkülönített gyűjtési rendszer felállítására, a hasznosítási arányok növelésére, a gyártó kiterjesztett felelősségére.

A törvény rendelkezik a hulladékstátusz megszűnésének feltételeiről is, amelyek teljesülése esetén a hulladék elhagyhatja a hulladékkört, hogy alap-, vagy adalékanyaggá váljon, valamint bevezeti a "melléktermék" fogalmát. Így meghatározott kritériumok alapján a hulladékból újra hasznos, emberi szükségleteket kielégítő anyag lehet.

Fontosnak tartjuk a szennyvíziszapok kezelése és hasznosítása szempontjából a 3. § f. pontját, ahol megfogalmazásra kerül, hogy a hasznosítás után a természetes szervesanyag-körforgásba illesztés fontos kritérium.

Továbbá érdemes egy a törvény által 6. § (4) meghatározott irányt is szem előtt tartani, miszerint: „A hulladékgazdálkodáshoz használt technológia, berendezés, eszköz vagy anyag alkalmazását, illetve forgalmazását jogszabály engedélyhez vagy alkalmassági vizsgálathoz, referenciához, valamint minősítéshez kötheti”, valamint ehhez szervesen köthető 15. § (4)” Hulladékégető műben vagy hulladék-együttégető műben hulladékégetés vagy hulladék-együttégetés akkor engedélyezhető, ha az égetés vagy együttégetés elektromos-, illetve hőenergia termelésre irányul vagy cement-, tégla-, illetve építőipari cserép- és kerámiagyártásra. Hulladékégető műben vagy hulladék-együttégető műben égetni vagy együttégetni csak olyan hulladékot lehet, amely anyagában nem hasznosítható. Veszélyes hulladék kizárólag veszélyes-hulladékégető műben égethető.

A törvény a hulladéklerakási járulék mértékét is szabályozza és  folyamatos emeléssel a hasznosítás irányába igyekszik terelni a szennyvíziszap kérdést is. A hulladéktörvény a települési szennyvíziszap esetében 2013 évben 3000 Ft/tonna , 2016 évben 12000 Ft/tonna összeget határoz meg.

A törvény teljes terjedelmében IDE kattintva elérhető!